Bemutatkozás

Üdvözlöm! Bari Dániel vagyok, a Danev Security megalkotója és vezetője. Biztos tudásom és tapasztalatom van abban, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően miként lehet sikeresen megvédeni személyeket és az általuk birtokolt értékeket, valamint felderíteni olyan eseteket, amelyeket más erre hivatott személyek vagy a hatóságok nem tudtak.Tevékenységünk végzésének fő célja, hogy ezt a tudást és tapasztalatot az ügyfeleink rendelkezésére állítsuk és a ránk bízott feladatokat nehezített körülmények között is kiemelkedő hatékonysággal, a legmagasabb színvonalon, maradéktalanul végrehajtsuk. Erre garancia, hogy a tapasztalatot és tudást nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is volt lehetőségem megszerezni, így valóban biztos és a helyzetnek legmegfelelőbb megoldást tudjuk nyújtani megrendelőink részére.

Miért minket válasszon?

Gyermekkoromtól kezdve az életem fontos részeként hangsúlyt kapott a magas színvonalú sportolás, testedzés, így tapasztalatot szereztem a küzdősportok területén is, amelynek hasznát vettem nem csak a civil életben, hanem a volt hivatásom gyakorlása során is bizonyos intézkedéseknél. Tekintettel arra, mivel rendőri szakképesítés megszerzése mellett és után, éveken át szolgáltam hivatásosként, először rövidebb ideig Budapesten, majd nagyobb részben a lakóhelyem szerinti illetékes Ózdi Rendőrkapitányságon.

Ózd és környéke Magyarország egyik olyan területe, ahol sajnos hosszú évtizedek óta kiemelkedő a bűnözési statisztika. Itt nevelkedtem és élek jelenleg is családommal. Ennek következményeként többször láttam, tapasztaltam és így megtanultam már gyermekkoromtól kezdve, hogy miként gondolkodnak, cselekednek olyan személyek, csoportok, akik különféle okokból kifolyólag ártani akarnak az embertársaiknak vagy veszélyt jelentenek értékeikre. Előfordult, hogy a civil életben is megkellett védenem magamat, más személyeket, vagy éppen anyagi javakat ilyen személyektől. A rendőri hivatás gyakorlása során pedig nagy számban volt olyan intézkedésben részem, amikor kollégáimmal megelőztünk, megszakítottunk és megszüntettünk, vagy felderítettünk jogsértő eseteket, cselekményeket. Emellett hivatásosként a szolgálatban eltöltött évek alatt volt lehetőségem tapasztalatot szerezni többek között a személy- és objektumőrzés területén, valamint abban is, hogy a törvényi előírásoknak is megfelelve, miként lehetséges megtalálni eltűnt személyeket, tárgyakat valamint felderíteni olyan jogsértő cselekményeket, amelyeket bizonyos személlyekkel vagy családtagjaikkal szemben elkövettek. Tehát mind a civil életemből, mind a rendőri hivatásból nyert elméleti és gyakorlati tapasztalatok következtében sikerült olyan, a való életben ténylegesen működő tudásra szert tenni, amellyel kiemelkedő hatékonysággal tudjuk ügyfeleink számára a ránk bízott feladatokat végrehajtani, a hatályos jogszabályok előírásainak megfelelően.

A személy- és vagyonvédelmi, valamint az objektumőrzési feladatok ellátása során is az egyik legfontosabb számunkra a jogsértő cselekmények megelőzése, mivel az a legjobb ügyfeleinknek is, ha ezek nem tudnak kialakulni. A tapasztalatok szerint az esetek nagy számában megfelelő hozzáértéssel ezek kialakulását megtudjuk akadályozni. Emellett természetesen készen állunk arra is, hogy ha rendkívüli helyzet miatt ilyen cselekmény történne, akkor azt a leghatékonyabb módon és a legrövidebb idő alatt megszüntessük, természetesen a jogszabályoknak megfelelően, a hatóságokkal együttműködve.

Továbbá a vagyonvédelemi tevékenység gyakorlásán belül tudunk segíteni a munkahelyi lopások felderítésében és felszámolásában is. A szolgáltatásaink között szerepel még többek között a magánnyomozói tevékenység gyakorlása is. Amelyet diszkréten, feltűnést és gyanút nem keltve, szintén a hatályos jogszabályok betartása mellett tudunk végrehajtani, a leghatékonyabb módszereket alkalmazva és nem csak magánszemélyek ügyeiben eljárva, hanem ügyfelünk kérésére saját tulajdonú cégük esetében is, akár oda való beépüléssel a jogsértő cselekmények felderítésének céljából.

Küldtetés

A személy- és vagyonvédelem, valamint az objektumőrzési és magánnyomozói tevékenység részemre hivatást jelent, emiatt is hoztam létre a Danev Security-t. Van egy fő látásmód, amelyben teljes szívvel hiszek és életem meghatározó részét képzi. Ez arra irányul, hogy amit kaptam tudást, tehetséget, azzal legyek hasznára minél több embertársamnak. Erre való tekintettel cégünk egyik fő küldetése az lett, hogy segítsünk, szolgáljunk és valódi megoldást nyújtsunk ügyfeleink számára, mindazzal a tudással és tapasztalattal, ami a birtokunkban van.

Emiatt eddig is gondosan ügyeltünk arra a tevékenységeink végzése során, hogy az általunk alkalmazott személyek is valóban megfelelő hozzáértéssel hajtsák végre a rájuk bízott feladatokat, természetesen a cégünk által képviselt látásmódot követve, ami az ügyfeleink szolgálatán és részükre nyújtott magas szintű szakmai segítségnyújtáson alapszik. Mindezt pedig a jövőben is folytatni kívánjuk.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és segítségre van szüksége, akkor keressen minket bizalommal.

Szolgáltatások

Személy- és vagyonvédelem

Objektumvédelem

Magánnyomozás

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Telefonszám: +36 30 244 9609

Email cím: danevsec@gmail.com


Vagy